hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Magyarázatok a NAV-elnök távozására
Ildikót ki kellett menteni?

2015. 07. 23.
Vida Ildikó NAV-elnök furcsa lemondását két további hírrel együtt érdemes elemezni: a Simicska Lajos-féle Közgépet három évre kizárták a közbeszerzési pályázatokból, és a közelmúltban számos, Simicska Lajoshoz köthető állami vezetőt mentettek fel pozíciójából.   

Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke két hónappal ezelőtt nyújtotta be lemondását, ám a közvélemény minderről csak akkor értesült, amikor hétfőn kiszivárgott Vida munkatársaihoz írt búcsúlevele. Ezt követően néhány órával az elnök munkáltatója, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is megerősítette a hírt.

Vida többek között azt írta, hogy lemondásához „az elmúlt öt év folyamatos küzdelmei, a tavaly október óta tartó kifejezetten személyemet, családomat érintő méltatlan és alaptalan támadások, a NAV szervezetét és személyi állományát alapjaiban érintő kormányzati elképzelések, valamint a NAV életpályára tett javaslatunk elutasítása vezettek”.

Mint a keddi Kormányinfón kiderült, a NAV elnöke a tavaly októberi kitiltási botrány óta többször is felajánlotta lemondását a miniszterelnöknek, ám Orbán Viktor ezt nem fogadta el. Vida május 20-án írásban lemondott, ennek a 60 napos törvényi határideje járt le hétfőn, így Vida aznap átadta vezetői jogosítványait Varga Árpád elnökhelyettesnek. Az is kiderült, hogy a kormány két hónap alatt nem talált – vagy nem is keresett – utódot Vida helyére.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!