hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Budapest és Brüsszel a sokk után
Reakciók a párizsi vérfürdőre itthon és Európában

2015. 11. 19.
A párizsi terrortámadások ellenére az uniós országok vezetőinek többsége továbbra sem a határok lezárását vagy a bevándorlási hullám lelassítását látja megoldásnak, Kelet-Európa azonban ismételten elutasította a menekültkvótát.

Megtámadták az Európai Uniót, és mi is veszélyben vagyunk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a pénteki párizsi merényletekkel kapcsolatban hétfőn az Országgyűlésben. A kormányfő kifejezte Magyarország részvétét Franciaországnak, majd idézte François Hollande francia államfőt, aki szerint ami történt, az háborús tett. Orbán Viktor szerint nemcsak Franciaország és a francia nép áll háborúban. Franciaország az EU tagja, Párizsban az EU-t támadták meg, így „ez a mi ügyünk is” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

A kormányfő ismét elutasította a kvótákat, amelyek szerinte éles ellentétben állnak az európai szellemmel. Kifogásolta, hogy szerinte Brüsszelben még mindig azt állítják, hogy a bevándorlás jó dolog, miközben napról napra újabb bizonyíték van arra, hogy rossz. „Mi úgy érezzük, hogy Európa léte a tét” – mondta –, Brüsszel azonban rossz üzeneteket, újabb és újabb meghívókat küld a migránsoknak ahelyett, hogy becsületesen megüzenné: itt egyáltalán nem az várja őket, amire számítanak.

A miniszterelnök új Európa-politikát szorgalmazott, azt javasolva, hogy „felejtsük el a politikai korrektséget”, és „négy magától értetődő parancsolat” alapján gondolják újra a kontinens politikáját: meg kell védeni az EU külső határait, a kultúránkat, a gazdasági érdekeinket, és meg kell adni a jogot az embereknek, hogy befolyásolhassák az európai döntéseket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!