hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Műbalhé vagy vészhelyzet?
Vita a hatodik alaptörvény-módosításról

2016. 02. 04.
Azt még nem lehet tudni, hogy a terrorveszélyhelyzet alaptörvénybe való bevezetése körüli politikai purparlé a „gátlástalan Fidesz-diktatúrát” emlegető ellenzéknek vagy a kommunikációjában „terroristabarát baloldalt” sejtető kormánypártoknak hoz-e több támogatót. Az már azonban biztos, hogy az ellenzéki körökben felmerült annak a gyanúja, hogy a Fidesz a vita ürügyén akár előrehozott választásra is készülhet, hogy a mai napig válságban levő ellenzéket végleg legyalulja. Egyébiránt nemcsak emiatt találkoztunk félelemmel baloldali politikusok között, hanem amiatt is, hogy ha mégis valamilyen terrorakció történik Magyarországon, akkor annak ódiumát a törvény­módósítás elutasítása miatt az ellenzékre kívánja a Fidesz rátolni.     

A Fidesz–KDNP az új évet azzal kezdte, hogy váratlanul bejelentették, miszerint a fokozódó európai terrorveszély miatt az ellenzéki pártokkal való egyeztetéssel hozzá kívánnak nyúlni az alaptörvényhez, illetve a rendészeti jellegű sarkalatos törvényekhez, hogy létrehozzanak egy új jogi kategóriát, az úgynevezett terrorveszélyhelyzetet. Ez esetben például a hadsereg is könnyebben ri­adóztatható. Terrorveszély esetén egyébként egy sor jogkorlátozó intézkedést is bevezethetne

a kormány. Ehhez azonban kétharmados törvényeket kell módosítani, amihez legalább pár ellenzéki szavazat kellene. Az összes ellenzéki párt biztonságpolitikai szakpolitikusával beszélgettünk az elmúlt napokban, akik szinte egyöntetűen azt állították, hogy szerintük a törvénymódosítás legalább 90-95 százalékban politikai jellegű, nem a katonák vagy titkosszolgálati szakemberek kérték a változtatást.

Az általunk megkeresett politikusok mindegyikének az volt a meggyőződése, hogy valójában a kezdeményezéssel a Fidesznek tudatosan az volt a célja, hogy csapdába csalja az ellenzéket. Méghozzá úgy, hogy olyan tartalmú javaslatot tettek le az asztalra, amelyről biztosan tudták, hogy elfogadhatatlan lesz a baloldali ellenzék, de a Jobbik számára is. Az akcióval pedig az volt a szándékuk, hogy tovább erősítsék azt a szerintük a Fidesz boszorkánykonyhájában kifőzött „képletet”, miszerint az ellenzék a migránsok, sőt terroristák szekér­tolója lenne. A csapda pedig annyira jól sikerült a Fidesz szerint, hogy még az a Jobbik is belesétált ebbe, amelyik eddig a migráció ügyében a baloldaltól eltérő politikai arculatot tudott építeni.   

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!