Ez év áprilisában csatlakoztam a kurd reguláris hadsereghez, a pesmergákhoz, hogy tudósíthassak az Iszlám Állam ellen zajló koalíciós hadműveletről. Nem volt valami nagy dolog. Kapcsolatba léptem az észak-iraki kurd regionális kormányzattal, pár levélváltás után pedig már meg is érkeztem Szulejmánijjába, ahol két magas rangú kurd katonatiszt eligazított, majd kijelölték, merre és hogyan mehetek a fronton. Külföldiként nem volt szerencsés egyedül utazgatni: az Iszlám Állam ötvenezer dollár vérdíjat tűzött ki minden nyugati fejére, mivel túszaik – akik közül sokakat kegyetlenül kivégeztek – az év elejére jelentősen megfogyatkoztak.
Két meglehetősen baltaarcú, de aranyszívű kurddal közlekedtem a frontvonalon, így jutottam el Kirkuk városáig, melyet az Iszlám Állam 2014-es offenzívája óta tartanak a kurdok.
A helyzet – bár jelentősen javult 2014-hez képest, amikor az egész kurd társadalom, nők, öregek, de még a kamaszok is hadba vonultak a terrorszervezet ellen – még korántsem rózsás.
2015. 05. 29. (XIX/22)
