hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Saul fia: a lényeg, hogy az üzenet célba érjen
Amikor nehéz levegőt venni

2015. 05. 28.
Új fejezet nyílt egy nagyon fontos műfajban. A soa szavakba nem önthető valóságát eddig nem látott módon dolgozta fel Nemes László filmje. A Cannes-ban a zsűri fődíját elnyerő film annyi figyelmet és ünneplést kapott, amennyit magyar mozi harminc éve nem.

Saul Ausländer az auschwitzi fogolytársait gázkamrába kísérő, majd a meggyilkoltak testét elégető Sonderkommando tagja, aki – a többi „sondereshez” hasonlóan – pár hónapnyi halasztást kapott a gyilkos gépezettől. Aztán egy napon történik valami, és ő célt – vagyis rögeszmét – talál magának: megadni a végtisztességet a szeme láttára elpusztított gyermekének. Közben társai kitörési akciót szerveznek, a nácik többször majdnem megölik, de ő csak egy dologgal foglalkozik, hogy rabbit szerezzen halott fiának.

Fontos pillanatban

Ha létezik film, amit jobb, ha minden felnőtt magyar a saját szemével lát, az a Saul fia. A holokauszt feldolgozására itthon sem ez az első kísérlet, de Nemes László filmje a nemzetközi színtéren is a legjobbak közé tartozik, ráadásul fontos pillanatban készült. Az utolsó túlélők távozásával – ahogy arra a Saul unokái című kritikájában a 444.hu felhívta a figyelmet – Auschwitz emléke halványul, ahogy a közvetlen visszaemlékezések helyét átveszik a leírt szövegek, a korabeli képek. A játékfilmekre marad a feladat, hogy azok számára is átélhetővé tegyék a holokauszt borzalmát, akiknek közvetlenül már nem lesz alkalmuk túlélőkkel találkozni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!