hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mit mond a Biblia a ruhátlanságról?
Mezítelenen ne járj

2016. 05. 05.
Tiltakozókampány indult az Ádám keresi Évát televíziós műsor plakátjai ellen, miután egy fiatal édesanya nyílt levélben fordult a nemzeti médiahatósághoz a Viasat meztelen reality-sorozatát népszerűsítő köztéri reklámkampány leállítását kérve. Mint írja, a meztelen férfiakat és nőket ábrázoló plakátok kiskorúakat veszélyeztetnek, emellett torz testképet hangsúlyozó és túlszexualizált üzenetükkel veszélyeztetik a fiatalok egészséges önképének kialakítását. (Mindezt a Magyar Reklámetikai Kódex is tiltja.) A kezdeményező kéri, hogy aki egyetért a felhívással, támogassa azt aláírásával a peticiok.com oldalon. A tiltakozást két nap alatt több mint négyezren támogatták aláírásukkal. A műsor címe az Édenkertre és az első emberpárra utal, de vajon mit mond a Biblia a mezítelenségről?

„Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyenlik vala” – áll a Teremtés könyve második fejezetében Ádámról és Éváról. Az első emberpár tehát nem viselt ruhát, de vajon testük a szó mai értelmében is mezítelen volt? Minden bizonnyal igen, bár egyes zsidó hagyományok szerint valamiféle fény­aura boríthatta testüket. De ha ruhátlanok is voltak, helyzetük különbözött minden ma élő emberétől. Egyrészt csupán ketten voltak, így fel sem merülhetett, hogy bárki más lássa őket. Ráadásul egymásnak, illetve egymásból lettek teremtve: Ádámnak nem kellett keresnie, hanem azonnal ráismert Évára, hogy ő a számára az egyet­lenegy, akihez ragaszkodik.

Ezt az intim, kettesben töltött időszakot dúlta fel a kísértő. A bukás, a bűnbeesés első következménye pedig a szégyen és az elrejtőzés lett. „Megnyilatkozának mindkettőjüknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak” – írja a Biblia, majd amikor Isten számon kéri ezt Ádámon, ő így felel: „Megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém.”

Öltözeted legyen

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!