hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem számíthat baráti válásra Nagy-Britannia
Merre tovább?

2016. 06. 30.
Az Egyesült Királyság úgy döntött, hogy kilép az Európai Unióból. A múlt csütörtöki népszavazás eredménye, bár az már korábban sejthető volt, meglepte a piacokat; a részvények és az angol font is jelentősen esett, az Egyesült Királyság napokon belül elvesztette három A-s besorolását. Nagyobb meglepetés, hogy az EU-ból való kilépés eredménye az is lehet, hogy egyidejűleg megszűnhet az Egyesült Királyság is – Skócia és Észak-Írország ugyanis bejelentette, hogy referendumot kívánnak szervezni a kiválásukról. Mindeközben Spanyolország benyújtotta igényét Gibraltárra.

Az Eb varázsától kiengedett európaiak milliói valószínűleg nem számítottak arra, hogy péntek reggelre az EU elveszíti Nagy-Britanniát. A szavazás napja hatalmas esőzéseket hozott Angliában, ahol városrészek kerültek percek alatt a víz alá. A kilépés mellett érvelők reménykedtek abban, hogy az eső is az ő malmukra hajtja a vizet, mivel az esőzések olyan környéken következtek be, ahol inkább a bennmaradás melletti érzület volt erősebb. Az utolsó napok eseményei is előre vetítették, hogy az eredmény szoros lesz. Az urnazárást követően csak egyetlen közvélemény-kutató cég adott közre adatokat, az ezzel foglalkozó más cégek túlnyomó része ugyanis annyira bonyolultnak tartotta a válaszok kiértékelését, hogy inkább nem készítettek előrejelzést. A YouGov, amely mégis közreadott ilyet, rögtön az urnazárást követően azt jósolta, hogy a maradásra leadott szavazatok győztek 52–48 százalék arányban. Ennek megfelelően Nigel Farage, a Nagy-Britannia kilépéséért kampányoló UKIP vezetője bejelentette, hogy valószínűleg a nemek győztek, a UKIP pedig folytatja a harcot. Reggelre azonban megfordult a helyzet, kiderült, hogy az arányok gyakorlatilag jók, csak pont fordítva: a szavazók 51,9 százaléka a kilépés, 48,1 százaléka pedig a maradás mellett voksolt.

A népszavazás következményei egyelőre beláthatatlanok. A kilépéspártiak ugyanis egy norvég modellnek nevezett megoldásban gondolkodtak, de valójában Svájc és Izland is hasonló módon működik együtt az EU-val. Mindhárom ország tagja ugyanis az úgynevezett Európai Gazdasági Térségnek, amely gyakorlatilag az EU közös piacának a kiterjesztése, hogy azok az országok is részt vehessenek benne, amelyek nem kívánnak a politikai unió tagjai lenni. Ez a megoldás tehát tökéletes lenne a távozni kívánó britek számára, ám nem biztos, hogy megkapják. A brüsszeli vezetők ugyanis büntetni akarnak; Jean-Claude Juncker első nyilatkozatában múlt pénteken azt üzente, hogy „a válás nem lesz baráti”.

Egy nem egységes királyság

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!