hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Halvány önkritika a berlini vereség után
Nem elég mondani

2016. 09. 22.
Helyzetértékelő, de semmiképpen sem mindent bánó beszédet tartott Angela Merkel kancellár a vasárnapi berlini választások után, ahol a CDU a legutóbbinál is rosszabbul szerepelt. Merkel mondatainak értelme, hogy végül is az irány helyes – azt viszont csak a jövő fogja megmutatni, hogy elég-e, ha a nyilvánvalóan elégedetlen választóknak valamivel részletesebben megmagyarázzák a mögöttes célokat, ám változás nem jön.

A csúfos vereséget jelentő Mecklenburg-előpomerániai választás után talán még nagyobb bukást könyvelhetett el a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a berlini tartományi választásokon. A vasárnapi választást az SPD nyerte, 23 százalékos eredménnyel, ami ugyan elég volt a győzelemhez, viszont negatív rekordnak tekinthető – ilyen csapnivaló szerepléssel ugyanis még egyetlen tartományban sem tudott párt választást nyerni. Az igazi vesztes azonban a CDU volt, amely meg sem közelítette a 20 százalékot.

A választási eredmény kihirdetése után, hétfőn Angela Merkel kancellár részletesen kifejtette véleményét a gyenge szerepléssel kapcsolatban. A beszéd egyes részei igen gyorsan elterjedtek, főleg a „wir schaffen das” – „nekünk sikerülni fog” szlogen relativizálása miatt, amelyről Merkel azt mondta, hogy túl sok mögöttes tartalmat tulajdonítottak neki, olyasmit is, amit ezzel nem akart mondani. Ugyancsak megütközést keltett az a kijelentése, hogy „ha tudnám, sok-sok évvel visszaforgatnám az időt, hogy a kormánnyal együtt jobban fel tudjunk készülni arra, ami történt”. Néhány cikk már azt is bátran kijelentette, hogy Merkel elismerte politikája kudarcát; ám a teljes beszéd ismeretében egyértelműen kijelenthető, hogy távolról sem történt beismerés, sőt a kancellár valójában alapvetően eddigi politikai programját védte.

Azt ugyan elmondta, hogy hajlandó az eredmények miatti felelősséget, amennyire az kancellárként és pártelnökként az övé, magára vállalni, és hogy több dologban valóban hibás döntést hoztak – sőt Németország nem „az integráció világbajnoka”; de azt is közölte, hogy a választási eredmény elsősorban arra bizonyíték, hogy a menekültpolitika okait, céljait és természetét nem sikerült a választókkal megfelelő mértékben megértetni. Az, hogy ez az irány összességében hibás volna, egyetlen­egyszer sem hangzott el, a rossz döntéseket leszámítva tehát a probléma mindössze annyi, hogy a választók nem értették meg a valódi szándékokat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!