Itt a lista: sok termék összement a magyar boltokban
Gazdaság

Itt a lista: sok termék összement a magyar boltokban

Portfolio
Mosogatószerek, édességek, tejföl, túró, kefír és camembert sajt is található azon termékek között, amelyek mérete csökkent áprilisban a Nébih adatai szerint.

A kormány a zsugorinfláció (vagyis a termékek méretének, súlyának csökkentésével elért áremelés) visszaszorítását célozza azzal, hogy ha

  • egy legalább 1 milliárd forint árbevételt elérő üzletben
  • egy előrecsomagolt
  • 2020. január 1., illetve 2023. július 1. között forgalmazott terméket

egy új kisebb tömegű, térfogatú csomagolásban hoznak forgalomba, akkor a kereskedő köteles a termék kereskedő általi forgalmazásának megkezdésétől számított 2 hónapig feltüntetni a kiszerelés változására utaló tájékoztatást.

Ez alól csak egy kibúvó van, ha a kisebb kiszerelés mellett a korábbit is forgalmazza az üzlet legalább 6 hónapig.

Az érintett termékekről a Nébih listát vezet, amelyekből kigyűjtöttük az áprilisi bejelentésű, ismertebb márkák termékeit.

Ebben a hónapban összesen 17 különböző Somat-termék kiszerelési mérete csökkent, ezek két csoportba, a mosogatógépbe való gélek és tabletták közé tartoznak.

A Somat-termékek méretváltozása
Termék mértékegység Korábbi méret Új méret Változás (%)
Somat Excellence Hygiene mosogatógél  liter 1,26 1,08 -14,3%
Somat Excellence Lemon mosogatógél  liter 1,62 1,368 -15,6%
Somat Excellence Lemon mosogatógél  liter 1,26 1,08 -14,3%
Somat Excellence Lemon mosogatógél  liter 0,81 0,684 -15,6%
Somat Excellence mosogatógél  liter 1,89 1,62 -14,3%
Somat Excellence mosogatógél  liter 1,62 1,368 -15,6%
Somat Excellence mosogatógél  liter 1,26 1,08 -14,3%
Somat Excellence mosogatógél  liter 0,81 0,684 -15,6%
Somat All in 1 Extra Lemon mosogatógép tabletta darab 90 85 -5,6%
Somat All in 1 Extra Lemon mosogatógép tabletta darab 80 75 -6,3%
Somat All in 1 Extra Lemon mosogatógép tabletta  darab 46 44 -4,3%
Somat All in 1 Extra mosogatógép tabletta  darab 110 100 -9,1%
Somat All in 1 Extra mosogatógép tabletta  darab 90 85 -5,6%
Somat All in 1 Extra mosogatógép tabletta  darab 80 75 -6,3%
Somat All in 1 Extra mosogatógép tabletta  darab 46 44 -4,3%
Somat Classic mosogatógép tabletta  darab 100 95 -5,0%
Somat Classic mosogatógép tabletta  darab 85 80 -5,9%
      Forrás: NÉBIH

Ugyancsak csökkent több JAR mosogatógép-tabletta kiszerelési mérete, de nem sokkal, mindössze néhány százalékkal kapunk kisebb terméket a korábbihoz képest.

A JAR-termékek méretváltozása
Termék Mértékegység Korábbi méret Új méret Változás (%)
Jar Platinum Plus mosogatótabletta Lemon  darab 116 114 -1,7%
Jar All in One mosogatótabletta Lemon darab 120 116 -3,3%
Jar Platinum Plus mosogatótabletta Blue darab 105 102 -2,9%
Jar Platinum Plus mosogatótabletta Lemon darab 105 102 -2,9%
      Forrás: NÉBIH

A háztartási szerek mellett a Tihany Camembert sajtok mérete is csökkent 4 százalékkal méghozzá két ízesítésben.

A Tihany-termékek méretváltozása
Termék Mértékegység Korábbi méret Új méret Változás (%)
Válogatás Tihany Ínyenc Camembert - zöldborsos gramm 125 120 -4,0%
Válogatás Tihany Ínyenc Camembert - natúr gramm 125 120 -4,0%
      Forrás: NÉBIH

Szintén csökkent két Milli-termék mérete, az egyik jelentősen, 40 százalékkal. Utóbbi esetben vélhetően nem burkolt áremelésről van szó, hiszen egy ekkora csökkenés egészen biztosan feltűnik a vásárlóknak.

A Milli-termékek méretváltozása
Termék Mértékegység Korábbi méret Új méret Változás (%)
Milli kaukázusi kefír 450g gramm 450 400 -11,1%
Milli Kalalazoo túródesszert gramm 150 90 -40,0%
      Forrás: NÉBIH

A fentieken kívül a Penny saját márkás termékének, a Sissynek a kiszerelése is csökkent négy termék esetében.

A Sissy-termékek méretváltozása
Termék Mértékegység Korábbi méret Új méret Változás (%)
Sissy zsírszegény túró gramm 500 400 -20,0%
Sissy tejföl 20% gramm 850 800 -5,9%
Sissy tejföl 12% gramm 850 800 -5,9%
Sissy krémjoghurt gramm 850 800 -5,9%
      Forrás: NÉBIH

A desszertek között csökkent még egy Waffi ostya mérete is 30 grammról 23 grammra, amely 23,3 százalékos mínusz, valamint egy Carte D'Or desszertalap is kisebb lett: korábban háromszor 260 gramm volt egy csomagban, az új kiszerelés viszont 33 százalékkal kisebb, ugyanis csak kétszer 260 grammot kapnak a vevők.

A kormány azért hozta ezt az intézkedést, hogy elejét vegye a méretcsökkenéssel elért, bújtatott áremelésnek, de önagában az, hogy egy termék mérete csökken még nem jelenti, hogy a gyártó el akarja titkolni az áremelést. Egyrészt lehet, hogy olcsóbban adják a kisebb méretet, másrészt nem kizárt, hogy piaci okok vezetnek a változtatáshoz például egy bizonyos kiszerelés nem bizonyul kényelmesnek a vásárlók számára. A listát elnézve ugyanakkor nagyon valószínű, hogy az esetek többségében a gyártó valóban a rejtett drágítás érdekében zsugorított.

Címlapkép forrása: Krisztian Bocsi/Bloomberg via Getty Images

Összkép

Merre visz a ballagók útja?

Hétfő reggel a lányokon matrózblúz, a fiúkon öltöny, előttük egy kitöltendő gondolattérkép Ady Endre veresiről. Élete eddig legfontosabb napjain van túl 75 ezer érettségiző diák. Múlt

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hitelezés 2024
2024. május 14.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Ez is érdekelhet
baska-krk-sziget-horvatorszag-tengerpart-horvat-tengerpart-nyaralas-utazas