Újraválasztották Michal Šimečkát a PS elnökévé

simecka k

Újraválasztották a Progresszív Szlovákia (PS) elnökévé Michal Šimečkát a párt szombati kassai kongresszusán.

Michal Šimečkának nem volt ellenfele, a jelen lévő 166 küldöttből 155-en rá szavaztak.

A párt a következő kétéves időszakra választotta meg elnökségét.

A kongresszuson Šimečka megköszönte a szavazatokat, egyúttal élesen kritizálta a Fico-kormány elmúlt hat hónapos tevékenységét. „Nyíltan ki kell mondanunk, hogy a gonoszságuk és a rosszindulatuk a társadalmi élet minden területét áthatja” – mondta.

A PS elnöke szerint a kabinetet nem érdekli semmi más, csak a büntetlenség és a bosszú, miközben minden egyes intézményt, amelyhez a kormánytagok hozzá tudnak férni, felszámolnak. Példaként a titkosszolgálatot, a rendőrséget, a szabályozó hatóságokat, a múzeumokat és a nemzeti parkokat hozta fel.

A minőség helyett a középszerűséget, az oktatás helyett az ostobaságot, az őszinte hazaszeretet helyett a primitív sovinizmust, az igazság helyett a hazugságokat és a csalásokat helyezik előtérbe

– hangsúlyozta Šimečka, aki egyúttal hozzátette, a kormány a viselkedésével és a döntéseivel százakat és ezreket űz ki az országból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?